Kaszaper

A Békés megye déli részén fekvő Kaszaper nagyközség őse, a középkori Pereg város a Száraz-ér partján, a környező tájból észrevehetően kiemelkedő, az esetleges árvizek idején is biztonságot nyújtó egyik dombháton, az ún. Templom-halmon épült fel, a közepén templommal, körülötte lakóházakkal. Ez a terület a mai Végegyházától északnyugati irányban, mintegy 2,5 km távolságra található a Száraz-ér partján. Az 1937-ben itt végzett ásatás során feltárt sírokban talált leletek bizonyítják, hogy a korai Árpád-kortól a Hunyadiak, illetve I. Ferdinánd koráig ide temetkeztek. A Templom-halmon emberi csontmaradványok, edénytörmelékek, valamint a templom építőköveinek maradványai emlékeztetnek az elmúlt korokra. Kaszaper jelenlegi nevét csak a XX. században nyerte el, de addig a történelem folyamán szinte évszázadról-évszázadra változott. A településnév a Pereg helységnév (valószínű, hogy német eredetű: Perg, Berg=hegy) és a Kasza vezetéknév (ők voltak Pereg egykori birtokosai) összekapcsolt használata során kopott le Kasza-peregből. Pereg, illetve Kasz-pereg a Maros egyik ága, az ún. Száraz-ér mellé települt. Az első hiteles említést Rogerius mester Siralmas énekében találjuk, mely az 1241-es tatárjárásról szól. Ebben tudósít Pereg város pusztulásáról, ahol hetven falu népe keresett menedéket. Ahhoz, hogy a település újjászülessen, több mint két évszázadot kellett várni: pereg az 1400-as évektől a Kasza-család birtokában volt, később a Hunyadiaké, majd a Kállay-családé lett. Az oklevelek tanúsága szerint a település a Hunyadiak korában mezővárossá fejlődött. Az 1552. évi török hadjárat Kasza-pereget is elpusztította, majd a hadjárat után lakosai fokozatosan visszatértek. Az 1596-os esztendő a teljes pusztulást jelentette a településnek, amikor a török-tatár seregek teljesen feldúlták. A török kiűzése után Kasza-pereg a szomszédos területekkel együtt elnéptelenedett és sivár pusztává vált. A későbbi időkben több bérlő is feltűnt Kaszaperpusztán, amit hol az egyik, hol a másik környező településhez csatoltak. A kiegyezés évében, 1867-ben Kaszaperpuszta községgé alakult. Az első világháborút követően az 1920-as években, az akkori földreformtörvény végrehajtása során újratelepítették, Kaszaperpuszta-Újtelep néven, a jelenlegi település helyén. 1926-ban Kaszaperpuszta "Kaszaper" néven végleges nevével önálló nagyközséggé alakult, s ezt az önállóságot a mai napig megőrizte. A település fejlődése a rendszerváltás óta dinamikus és nagy léptekkel halad előre: a település úthálózatának 90 %-át szilárd burkolat fedi, kiépült a vízvezeték és gázvezeték hálózat és a nemzetközi hívásra is alkalmas telefonhálózat, 1997-ben pedig megkezdték a kommunális hulladékgyűjtést is, így a fejlesztések és beruházások révén a településen élők életkörülményei nagymértékben javultak. 2002. nyarán befejeződött Kaszaper és a 200-ben csatlakozott Pusztaszőlős közvilágításának korszerűsítése, a meglévő hálózat új lámpatestekkel is bővült. Nemcsak kényelmi, hanem környezetvédelmi szempontból is jelentős beruházás volt az 1999-ben megkezdődött szennyvíztisztító telep és csatornahálózat építése. A létesítmények átadása 2001-ben megtörtént, jelenleg a lakosság 70 %-a veszi igénybe ezt a szolgáltatást. A 601 millió forintos fejlesztés - saját erő felvállalása mellett - állami és különféle elkülönített állami alapok támogatásával, valamint lakossági hozzájárulással valósult meg. Az önkormányzati intézmények folyamatos karbantartása mellett a település jelentős összegeket fordított fejlesztésre is. Az iskola 1998-ban különálló új épülettel bővült, melyben számítástechnikai és nyelvi tanterem kapott helyet, 2002-ben pedig a meglévő épület bővült egy új tanteremmel. Fejlesztik az intézmények eszközállományát: az iskolát korszerű számítástechnikai eszközökkel, a zeneiskolát hangszerekkel szerelték fel. Bár a település mindig is nagy gondot fordított a sportéletre, hiszen folyamatosan támogatja az önkormányzat a helyi labdarúgó csapatot, karban tartja és fejleszti a sportpályát és a kapcsolódó létesítményeket, most mégis régi álom válik valóra a 2002. szeptemberében megkezdett sportcsarnoképítéssel. Az 1200 m2-es létesítmény az iskolai testnevelésórák magasabb színvonalú megtartását és tömegsport fejlesztését szolgálja majd, de lehetőséget biztosít a nagy helyigényű községi rendezvények számára is. 2000-ben népszavazással csatlakozott Pusztaszőlős Kaszaperhez, 174 fővel, s ekkor kezdődött meg a korábban gazdátlan és elhanyagolt településrész fejlesztése, a két év alatt több mint 100 millió Ft-os ráfordítással. Kiépült a gáz- és vízvezeték-hálózat, elkészültek a szennyvízcsatorna-hálózat tervei, és egy régi épület felújításával és átalakításával három szociális bérlakás épült. Megmentették a lebontástól és a pusztulástól a régi Weinckheim-kúriát, ahol 2003. nyarára 14 férőhelyes szociális otthon létesül, s mivel a község nem bővelkedik munkahelyekben, a szociális otthonban létesülő 10 új munkahely jelentős előrelépés a munkanélküliség gondjainak enyhítésében. A településen a legnagyobb munkáltató valójában az önkormányzat, ahol az intézmények állandó létszámán kívül - óvoda, iskola, polgármesteri hivatal, konyha és asztalosműhely - a közmunkaprogramok keretében átlagosan évi 10-12 fő foglalkoztatására van lehetőség. A községben van gyógyszertár és jól felszerelt fogorvosi rendelő is. Folyamatosan működik a művelődési ház, otthont adva a könyvtárnak, szakköröknek és kluboknak, szervezett kulturális programoknak. 1996 óta folyamatosan biztosítja az önkormányzat az ingyenes gyermekétkeztetést valamennyi iskolás és óvodás gyermek számára, mely nagy segítség a családoknak a beiskolázáshoz adott anyagi támogatás mellett. 6 éve működik a községben a zeneiskola, mely időközben alapfokú művészetoktatási intézménnyé fejlődött, így az énekes és hangszeres képzés, valamint a fúvószenekar fenntartása mellett modern táncot is oktatnak. A magas szintű oktatás, a különböző, fakultációk, szakkörök és a zeneiskola foglalkozásai mind azt a célt szolgálják, hogy a településről elkerülő gyerekek ne szenvedjenek hátrányt városi táraikkal szemben. Ettől függetlenül a középiskola elvégzése után sokan maradnak munka nélkül, vagy elköltöznek a településről az itteni kevés munkaalkalom miatt. Kaszaper az országos közúthálózatban igen jó helyet foglal el, hiszen az Orosháza-Mezőkovácsháza-Battonya, illetve a Békéscsaba-Szeged városokat összekötő 4432., illetve a 4428. számú műutak kereszteződésében fekszik.

Elérhetőségek:

Cím: 5948, Szent Gellért tér 1.
Tel/Fax: 68/423-000
Polgármester: Csürhés István
Jegyző: Giliczó Pálné
Honlap: http://kaszaper.hu/
Email: kaszaper@bekesnet.hu
Jegyző email: kaszaper@kaszaper.hu